Az angliai kaland után másfél évet töltöttem itthon. Ez alkalommal Ausztriában, Tirol tartományban próbáltam szerencsét. Az álláskereséshez a CV Prof karriertanácsadó céget hívtam segítségül, akiktől rengeteg hasznos tanácsot kaptam.

Ha az osztrák Alpokra gondoltok, valószínűleg a gyönyörű, hófödte tájak, mézeskalács házikók és a síparadicsomok világa ugrik be nektek. Számomra viszont ez az időszak a kőkemény leckékről szólt. Nem mennék bele a konfliktusok részletes boncolgatásába. Már csak azért sem, mert sokkal fontosabb az, hogy a megpróbáltatások ellenére mennyi mindent tanított nekem ez az időszak.

Az első és legfontosabb: mindent le kell kommunikálni.

Igen, tudom, ez alap lenne, és elvileg mindenki tisztában van vele. Gyakorlatilag pedig én is – ahogy talán még jó néhányan – hajlamos vagyok beleesni abba a hibába, hogy ami számomra egyértelmű, arról azt hiszem, mindenki másnak is az. Ebből pedig rengeteg probléma adódhat a közös munka során, főleg ha még nem szoktam össze a kollégáimmal.

A gördülékenyebb közös munkavégzésen kívül még egy dolog miatt nagyon fontos a kommunikáció. A tiroli közösségben teljesen másként alakult a csoportdinamika, mint korábban Angliában. Itt szinte én voltam az egyetlen új, a sok visszatérő munkavállaló között, akik ráadásul a párjukkal vagy a családjukkal érkeztek. Nem volt egy eleve közös kiinduló pontom a többiekkel, így pedig jóval több időbe és munkába telik a beilleszkedés.

Egy zsarnok eszköztára

Ahogy az angliai élményeimmel ellentétben, amikor az új barátságok kialakulásáé volt főszerep, az ausztriai munka az életre szóló tanulságokról szólt. Volt szerencsém testközelből megtapasztalni azt, hogy milyen játszmákat folytat egy zsarnok. Azt hiszem, mindent elmond a helyzetről az, hogy az ottani főnököt Karton Castróként emlegettük egymás között. Rengeteg inspirációt nyertem a második könyvem egyik főgonoszának megalkotásához, az alatt az idő alatt amíg neki dolgoztam. A Farkasok birodalmában persze sokkal egyenlőtlenebbek az erőviszonyok, mint napjainkban, amikor jó esetben a munkavállalót is védi a jog. Ennek ellenére igencsak hasznos esettanulmányba sikerült belecsöppennem az itt töltött egy hónapban.

A legalapvetőbb dolog, amit egy zsarnoknak meg kell tennie az, hogy megosztja azokat, akiket irányítani akar. Ha ugyanis széthúzás van, az alárendeltjei (jelen esetben alkalmazottai) az egymás közti játszmákkal lesznek elfoglalva, és soha az életben nem fognak össze azért, hogy valamilyen, számukra kedvező változást kiharcoljanak.

Ha valami csoda folytán a zsarnok mégis úgy érzi, az alárendeltjei túlságosan zúgolódnak, miután túlhajtotta őket, és megrendült a hatalma, egy leheletnyit visszalép. Ilyenkor tesz néhány kicsi és általában jelképes engedményt annak demonstrálása érdekében, hogy ő tulajdonképpen jó ember, és az alárendeltjei hálátlanok.

Ha az elégedetlenkedés alábbhagyott, és az alárendeltek megfáradtak kissé, lehet az érzelmeikre hatva manipulálni őket. Ehhez persze szükség van jó adag emberismeretre is. Egy zsarnok feltehetően elég dörzsölt játékos, és nem gond számára belelátni az alárendeltjei motivációiba. Apellálhat az ember félelmeire, a sértett büszkeségére, a jóhiszeműségére, vagy esetleg arra, hogy feldühödve esetleg valamilyen meggondolatlanságot csinál, amit később felhasználhat ellene.

Összefogás

A fent leírtakból következik, hogy megtanultam, mennyire kiemelt szerepe van az összefogásnak. Rálátok arra is, hogy akkor és ott mi az, amit másképpen csinálhattam volna. Ha most kerülnék ebbe a helyzetbe, például megvárnám a felmondással a kolléganőmet, akiről tudom, hogy szintén el akar menni még a szezonban, de anyagi megfontolásból marad még néhány hetet. Sokkal könnyebb lett volna együtt felállni, és valamivel kisebb az esélye, hogy a végjátékban az arcomba kapom az előző bekezdésben felsorolt eszköztárat.

Hideg fej

Ez a tiroli munkatapasztalat döbbentett rá arra is, hogy az önmagamért való kiállás mellett legalább olyan fontos az is, hogy hogyan teszem ezt meg. Ha hirtelen felindulásból, puffogva és dühöngve próbálok nekimenni egy manipulatív játszmákat folytató zsarnoknak, minden erőmet az összecsapásainkra pazarolva, mindig alul fogok maradni. Ahhoz, hogy jól jöjjek ki egy ilyen helyzetből, és elengedhetetlen a hideg fej, és az, hogy kicsit hátra lépve, kívülről tudjam szemlélni a történteket.

Összességében tehát a tiroli kalandból is sikerült jól kijönnöm. Szerencsére Temesvári Sándor, a CV Prof tulajdonosa végig támogatott, és tartotta bennem a lelket a nehéz helyzetekben. Végül pedig nem csak életre szóló tanulságokkal és pár ezer euróval lettem gazdagabb, hanem A Kianit Szövetséggel kapcsolatos munkálatok is mozgásba lendültek ebben az időszakban. A kolléganőm, akivel együtt írunk a Corn&Soda Magazinnak, még a kiutazásom előtt vállalta, hogy a szerkesztőm lesz. Ezt a munkafolyamatot közösen le is tudtuk egy-két hónap alatt. Ráadásul a kolléganőm kötött össze a fordítómmal is. Ám ahhoz, hogy az ő munkáját is ki tudjam fizetni, szükség volt a következő munkahelyemre. Ez már abszolút sikertörténet a külföldi munkával való első tapasztalataimhoz képest.