Ha olvastátok a cikkeket a négy család tagjairól, és a hozzájuk kapcsolódó őselemekről, talán beindult a fantáziátok, és elkezdtetek töprengeni, hogyan is nézhet ki egész pontosan a kiképzésük. Ez a téma különösen érdekes a gyógyítók esetében, akik rendkívül...
Kategória: Gyógyítók kézikönyve
Az öngyógyítás tudománya II. rész
Az előző cikket olvasva megállapíthattuk tehát, hogy az ember nem a genetikai adottságainak áldozata, hanem éppen ellenkezőleg, saját maga felelős az egészségéért. Ám annak ellenére, hogy rendelkezésünkre áll a tökéletes egészség receptje, mégis nehezünkre esik a feladat. Dr. Bruce Lipton A hit biológiája című könyvének második felében ennek a jelenségnek az okát deríti fel, és különböző megoldási lehetőségeket kínál a problémára.
Az öngyógyítás tudománya I. rész
A következő két hétben az öngyógyítás képességét járjuk körül egy kicsit. A legtöbben ezt nyilván egy fantasyba illő varázserőnek gondolják, hiszen ki lenne képes egyetlen pillanat alatt regenerálódni egy halálos sérülés után? Ebben a formában valóban egy olyan...
Keljünk át a szakadékon!
Múlt héten arról írtam, mit tehetünk egészségünk megőrzéséért az őszi és téli időszakban testi szinten. Most egy kicsivel tovább lépve rátérünk a lelki egyensúlyra, ami szintén nagyon fontos ahhoz, hogy elkerüljük a betegségeket.
Gyógynövényekkel az immunrendszer szolgálatában
Hiszek abban, hogy a testünket alapvetően nem gyári hibásnak alkotta meg a természet, és sokkal intelligensebb, mint gondolnánk róla. Ha tehát jól bánunk vele, elkerülhetjük a betegségeket. Most megosztok veletek néhány gyógynövényt, amik fontos szövetségesei lehetnek immunrendszerünknek.