A múlt heti súlyosabb téma után most egy könnyedebbet kiválasztva megosztom veletek az első külföldi munkavállalásom történetét. A fő motivációm az volt, hogy pénzt gyűjtsek A Kianit Szövetség angol fordítására. Az úti célom pedig – soha ki nem találnátok – az Egyesült Királyság, azon belül is Anglia volt. Nem volt munkám itthon, és éppen szembe jött egy angol szállodalánc álláshirdetése, akik rendszereresen tartanak toborzó napot masszőröknek Magyarországon. Így a sikeres felvételi után néhány héten belül máris repülőre szálltam, és nekivágtam az útnak.

Tériszonyos létemre imádtam a repülést. A nyüzsgő londoni reptérről a zöld környezetben található, gyönyörű, patinás hotelhez megérkezni is külön élmény volt. Természetesen nagy volt az izgalom, amikor lenyomtam a kilincset és beléptem a kapun, de miután megkaptam az eligazítást, lenyugodtam kicsit. Hamarosan megismertem a többi négy, újonnan érkező magyar masszőrt is, másnap pedig kezdetét vette a tréningünk.

Így szűk körben azonnal megtaláltuk a közös hangot, és nagyon klassz kis csapat lettünk. Maga a tréning viszont máris kifejezetten mély víz volt számomra. Egyrészt az angol csak a harmadik idegen nyelv volt, aminek a tanulásába belevágtam. A kevéske rutinommal pedig igen csak fel kellett kötnöm a gatyámat, ha ki akartam szűrni a lényeget abból, amit mondanak nekem. Másrészt nem vagyok éppen extrovertált fajta, így időre van szükségem, amíg egy új környezetbe kerülve felengedek, és elkezdek beszélgetni. Az idő pedig jellemzően hiánycikk a vendéglátóiparban, és az első benyomások egy új alkalmazottal kapcsolatban nagyon is meghatározóak.

Így sajnos a tréning bukással végződött számomra. Mentőötletként, hogy ne kelljen hazamennem 90.000 forint mínusszal az oda-vissza repülés miatt, megkérdeztem, maradhatnék-e szobalányként. Szerencsém volt, akadt üresedés a housekeeping részlegen. Három új masszőrrel együtt átvittek minket a szállodalánc egy másik hoteljébe, a következő napon pedig már kezdődött is munka.

Alapvetően kifejezetten meditatív tevékenységnek tartom a takarítást. Csakhogy egy szállodában nem igazán van lehetőség ebben a szellemben dolgozni, ott bizony pörögni kell. Kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam a számomra kissé testidegen munkatempóhoz, de végül sikerrel vettem az akadályt. Leginkább az esti műszakot szerettem, amikor nem kellett annyira kapkodni és én oszthattam be az időmet. A legkedvesebb emlékem pedig az volt, amikor egy kicsit lazább napon beszélgetésbe merültem egy hölggyel a Trónok harcáról, miután kitakarítottam a szobáját.

Ám a legnagyobb jelentősége számomra nem a munkának volt, hanem a nagyszerű társaságnak, ami kialakult körülöttem. Az általános elv, miszerint külföldön magyar magyarnak farkasa, abszolút megdőlt. De rajtunk kívül több országból is érkeztek munkavállalók a hotelbe; találkoztam lengyelekkel, litvánokkal, románokkal, spanyolokkal, olaszokkal, sőt még egy indiai kollégám is volt. Köztük is jó néhány nagyon értékes emberrel találkoztam, akik mind hozzáadtak valamit a világomhoz, és akik átsegítettek a mélypontokon.

A közös mozi estek, bulizások és kirándulások mind maradandó élményt jelentettek. Gergővel, aki a leginkább rokonlélek volt a csapatból, jó néhány estét végigbeszélgettünk némi cider társaságában. Utólag visszagondolva az egyik legszórakoztatóbb emlék, amikor a céges party és egy kis baráti csevej után kissé kótyagos állapotban indultunk el következő reggel NI numbert (biztosítási számot) igényelni a legközelebbi nagyobb városba. Szerencsére gond nélkül sikerült teljesíteni a feladatot, utána pedig maradt időnk kicsit szét is nézni Wokingban.

Átmeneti új otthonom atmoszféráját is kifejezetten megkedveltem. A közeli kisváros, Liphook igazán meseszerűen festett a vörös téglaházaival, a falakat benövő borostyánokkal és rusztikus tavernáival. Az ember szinte várta, hogy valami fantasztikus és megmagyarázhatatlan történjen. Emellett azt sem sok ember mondhatja el magáról, hogy volt lehetősége egy erdő közepén élni. A zöld övezet és a természet közelsége kifejezetten jót tett nekem és megnyugtatott a stresszesebb napokon. A hazaköltözésem előtti estén pedig volt szerencsém a közelben lévő tó közepén álló aprócska szigetre is beevezni egy spanyol gitárművész, Kaylon társaságában.

Végül nem töltöttem Angliában túlságosan sok időt, csak két hónapot. Nem éreztem késznek magam arra, hogy hosszú távon külföldön vessem meg a lábamat. Emellett bizonyos magánéleti tényezők miatt jobb döntésnek tűnt, ha hazamegyek.

A rövid idő ellenére rengeteget adott nekem az angliai kaland. Ez a tapasztalat volt az, ami egzisztenciateremtés szempontjából igazán elindított a felnőtté válás útján. Ha nehéz is volt a kezdet, végül sikerült megállnom a helyemet. Emellett bőven tudtam pénzt is félre tenni. A Kianit Szövetség fordításának ideje akkor és ott még nem érkezett el; nem találtam még meg a megfelelő szakembert. De ez az első, nagyobb siker az anyagi bőség megteremtésében fontos állomás volt az életemben. Megadta az önbizalmat ahhoz, hogy elhiggyem, erre a továbbiakban is képes leszek. Ennek pedig manapság különösen nagy hasznát veszem.