Ezen a héten Sarah J. Maas Üvegtrón (Throne of Glass) című könyvsorozatának első részét, az Üvegtrónt szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Bár az írónő könyve, amely meghozta neki a népszerűséget, 2013 óta elérhető a magyar könyvesboltokban is, talán akadnak még köztetek olyanok, akik nem ismerik.

Már a főszereplőválasztás és a kiinduló helyzet sem mindennapi. Celaena Sardothien, a rettegett orgyilkos egy évet töltött a távolvégi sóbányában. A munkatábor lakóira inkább előbb mint utóbb a biztos halál vár. Ám a lány számára mégis felcsillan a reménység a szabadulásra, amikor a koronaherceg, Dorian Havillard magához hívatja őt.

A fiatalember apja ajánlatát közvetíti Celaena felé. Adarlan királya tornát rendez, amelyen a birodalom legrátermettebb emberei vehetnek részt, és amelynek győztese a bajnoka lehet. Ha a lány nyer, négy év szolgálat után újra szabad lehet, ám ha veszít, visszakerül Távolvégre. A mindössze tizenhét éves, ám mindenre elszánt Celaena azonnal elfogadja az ajánlatot, és Doriannel meg a kíséretével tart az üvegpalotába.

Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján!

Az első néhány fejezet alapján egy olyan lányt ismerünk meg, akiből mestere két lábon járó, ádáz fegyvert faragott, aki szemrebbenés nélkül öl, és nem mellesleg a stílusa is kifejezetten gyilkos. Ám Sarah J. Maas nem sokáig hagyja meg az olvasót abban a hitben, hogy főhősnője ennyire egy dimenziós karakter. Ahogy haladunk előre az időben és a próbák során, amelyről mindig a leggyengébben teljesítő résztvevő távozik, Celaena személyiségének egyre több árnyalata nyilvánul meg számunkra.

Meglátjuk benne a finom lelket, aki imád olvasni és az önfeláldozó amazont, aki gondolkodás nélkül képes kockára tenni az életét egy barátért. Tovább haladva pedig feltűnik a naiv kislány is, aki imádja az édességet, és határozottan elítéli a haszontalannak bélyegzett kutyák megölését, majd pedig az ébredező nőt, aki szereti a szép ruhákat és vágyik a szerelemre. Sőt, Sarah J. Maas még attól sem riad vissza, hogy megmutassa, Celaena havonta egyszer éppen olyan sebezhető, mint bármelyik másik nő közülünk. Olyannyira sikerrel jár, hogy az olvasó lassan átesik a ló túloldalára, és kételkedni kezd abban, hogy a főhősnő valóban képes ölni.

Az, hogy a lánynak mennyire szüksége van a gyengédségre, abban a szerelmi háromszögben válik leginkább nyilvánvalóvá, amely Dorian, Celaena, és a testőrség kapitánya, Chaol között bontakozik ki. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a koronaherceg és a kapitány jó barátok. Emellett három, a korukhoz képest kifejezetten érett személyiségről van szó, akiknek nem áll szándékában fájdalmat okozni senkinek a saját boldogságuk elérése érdekében. Ha pedig mindez nem lenne elég, a politikai okok tesznek arról, hogy Celaenának egyelőre csupán néhány csókban és ölelésben legyen része, tovább gördítve a feszültséget a sorozat következő köteteire.

Lázadók vs. zsarnok

Lágysága mellett fontos kiemelni, hogy Celaena igazi lázadó is. Ez a vonása még inkább előtérbe kerül, amikor találkozik a palotában vendégeskedő Nehemiával, Eyllwe hercegnőjével. A két karakán személyiségű, harcos karakterű lány között azonnal barátság szövődik. Köteléküket azonban erősen próbára teszi mindaz, amit a hercegnő eltitkol, és Celaena fokozatosan felébredő gyanakvás új barátnőjével szemben.

Nehemia megtestesíti mindazt, amit Adarlan királya tűzzel-vassal üldöz. Nem csupán lázadókkal áll kapcsolatban, de amint arra lassanként fény derül, mesteri szinten műveli a mágiát is. A király megpróbálta kiirtani a világból a varázslat minden formáját. Cselekedetei hűen tükrözik a tipikus zsarnok figuráját, aki félelmetesnek tart mindent, amit nem irányíthat saját kezűleg, rettegését pedig kegyetlenséggel leplezi, és elpusztítja a lehetséges veszélyforrást. Ám – amint az előre megjósolható – mindezzel valójában semmit sem ér el, hiszen a mágia birodalma olyan ősi és hatalmas, hogy egy nárcizmusban szenvedő király édes kevés a kiirtásához.

A király és Dorian kapcsolata is kifejezetten érdekes. Egy ilyen típusú apának természetesen lehetetlenség megfelelni. Úgy tűnik, a koronaherceg ezzel fejben tisztában van, és el is fogadta, ám időnként mégis úgy tűnik, mintha a gyermekkori beidegződéseket követve igyekezne kiérdemelni az apja elismerését. Sokáig azt hihetjük, hogy a király csupán azért bánik ennyire ridegen a fiával, mert ilyen a természete. Ám a könyv vége felé kapunk egy-két utalást arra, hogy valójában motiválni is akarja Doriant, és sajnálja, hogy a fia „harcos helyett könyvmolynak született”. Sőt, ironikus módon amikor a koronaherceg végre igazán a sarkára áll vele szemben, akkor vehető ki némi halvány elismerés a király viselkedésben.

Az Üvegtrón történetében tehát rengeteg az érdekesnek ígérkező szál, amelyek még éppen csak megmutatkoznak, és a sorozat további köteteiben bontakoznak majd ki. Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szereti az epikus fantasyt, illetve aki szerint egy jó történethez elengedhetetlen a giccsmentes szerelmi szál és az életszagú konfliktusok sora a szereplők között.