Ezennel felavatom végre az utolsó, érintetlenül maradt, Válj harcossá! című rovatomat is! Elsőként egy olyan harcművészetről fogok írni Nektek, amit én is jó pár évig űztem még a külföldi kalandjaim előtt. Az aikido szellemi atyja, Ueshiba Morihei célul tűzte ki, hogy az ősi japán harci hagyományokat a modern ember számára befogadhatóvá tegye, ugyanakkor tovább adja az ahhoz kapcsolódó szellemi értékeket is.
Hogyan sikerült megvalósítani ezt a célt?
Manapság nem túlságosan jellemző, hogy bárki is szamurájkarddal az oldalán sétálna az utcán (kivéve persze ha jelmezversenyre tart és megszállottan ügyel az autentikusságra). Ám az alapvetően fegyveres technikák némi újragondolás után tökéletesen alkalmazhatók akkor is, ha a gyanútlan „áldozatot” a támadó megpróbálja lefogni, leszúrni vagy egy sörösüveggel fejbe vágni.
A technikák modernizálásához képest azonban az ősi filozófia megőrzése már keményebb dió volt. A budo szellemisége, vagyis a harcművészetek útja Ueshiba mester szerint nem egyeztethető össze a nyers erővel, a minden áron való győzni akarással és az ellenfél megsemmisítésével. Éppen ezért az aikido a harcművészeti irányzatok között egyedülálló módon nem váltott át küzdősportba és nem rendeznek belőle versenyeket. Sőt, még színes öveket, sem divat gyűjteni ebben a harcművészetben. A mesterem, Kósa Tibor tömör véleménye erről a kiegészítőről annyi volt, hogy az a gyakorló ruhánk (gi) összefogására való, nem másra.
A külső szemlélőként bonyolultnak, nyakatekertnek és túlságosan passzívnak tűnő mozgás látványa és a versenyek, mint fontos erőpróbák hiánya miatt sokan könyvelik el furának az aikidot a vele való első találkozás után. Többen felteszik maguknak a kérdést:
Hogyan lehet alkalmas önvédelemre az aikido?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, mélyebbre kell ásni annál a felszínes rétegnél, mint amit egy bemutató során láthatunk. El kell kezdeni valóban gyakorolni az aikidot. Legalább egy hónap rámegy az olyan alapvető dolgok elsajátítására, mint a megfelelő esés, a gurulás, a térden járás (shikko), a harank, vagyis az erőközpontunk tudatosítása és használata, vagy az, hogy hogyan védjük magunkat ha már a földre kerültünk.
Ezután következik a rengetegféle bonyolultabbnál bonyolultabb gyakorlat elsajátítása. Eleinte a bőség zavarában úgy érezzük, mintha egy fa sűrű lombkoronájának leveleit próbálnánk megszámolni. Ám rengeteg gyakorlás után már nem csak ismételjük, hanem elsajátítjuk a mozdulatokat. Ekkor már elkezdünk „aikidósan” gondolkodni, és felfedezzük, hogy az ijesztően soknak tűnő technikáknak valójában egy közös gyökere van, és néhány mozdulatsor adja az egész alapját, ami sokféleképpen variálható.
Eközben pedig már felfedezzük azt is, hogy – bár az aikido az ellenfél támadásba fektetett energiáját fordítja ellene, ezért passzívnak tűnik –, az olyan erőteljes és dinamikus alapelemek is részei, mint az élpont támadás (atemi) és a csuklócsavarás. Én, mint laza csuklójú lány, ez utóbbit különösen szeretem, mivel rajtam nem egyszerű végrehajtani, én viszont sikerrel tudom alkalmazni egy testesebb ellenfélen.
Ha pedig elrugaszkodunk az anyagi valóságtól, azt tapasztaljuk, hogy a több órányi kemény gyakorlás és a koncentráció a lelkünket és a szellemünket is formálja. Annak, aki igazán belemerült az aikido világába, komoly segítséget adhat ez a harcművészet az önbizalma fejlesztésére. A kötekedők pedig jellemzően nem azokat az embereket nézik ki maguknak, akikből sugárzik a magabiztosság.
Mi az aikido célja, ha nem a szervezett megmérettetésekre való felkészülés?
A modern világban előállt egy olyan helyzet, amikor korlátlan fogyasztási cikkel vagyunk elhalmozva, és olyan kényelmessé vált az életünk, mint még soha. Ennek ellenére a legtöbb ember nem igazán boldog és nem találja a belső egyensúlyát. Morihei mester szerint azért fordulnak sokan a nyugati világból is az aikido felé, mert – öntudatlanul is – egy olyan erőt keresnek, ami visszavezeti őket önmaguk lényegi részéhez. Az aikido, amelynek szó szerinti jelentése a harmónia (ai) útja (do) az elemi energia (ki) által, tökéletesen alkalmas eszköz a cél eléréshez.
A leglátványosabb gyakorlat a ki erejének szemléltetésére a kokyuho, amivel kezdőként az elsők között találkoztam, és amit gyakran végeztünk levezetésképpen edzések végén is. Ha helyesen végezzük, ezzel a gyakorlattal lehetséges japán ülésben elhelyezkedve ledönteni a földre támadót, aki mindkét kezünket lefogta.
A Kianit Szövetség és az aikido
Az aikidos múltam természetesen rengeteg ihletet adott nekem az íráshoz, és annak a szellemnek a megragadásához, amelyben Rowena Bellatora magisztra elkezdi kiképezni új tanítványait. Az aikido filozófiája tökéletes kezdetet jelent minden új novícia és novícius számára. A már edzett kardforgatónak számító, féktelen tűzlelkűek vadságát szelídíti, szertelen erejüket pedig koncentrálttá teszi. Ugyanakkor a teljesen tapasztalatlan tanítványoknak erőszakmentes módon segít felkészülni arra, hogy meg tudják védeni magukat egy mágiamentes küzdelemben. Rowena magisztra emellett mindenkit az ellenfél tiszteletére, a tudásbeli különbségek elfogadására és a rajtuk való felül emelkedésre tanít. Természetesen később, miután megtanultak bánni az erejükkel, a harcosok családjának tagjai jóval keményebb és dinamikusabb harcművészeteket is gyakorolnak.
0 hozzászólás