Az előző cikket olvasva megállapíthattuk tehát, hogy az ember nem a genetikai adottságainak áldozata, hanem éppen ellenkezőleg, saját maga felelős az egészségéért. Ám annak ellenére, hogy rendelkezésünkre áll a tökéletes egészség receptje, mégis nehezünkre esik a feladat. Dr. Bruce Lipton A hit biológiája című könyvének második felében ennek a jelenségnek az okát deríti fel, és különböző megoldási lehetőségeket kínál a problémára.
Kategória: Gondolatok a kentaur barlangjából
Az öngyógyítás tudománya I. rész
A következő két hétben az öngyógyítás képességét járjuk körül egy kicsit. A legtöbben ezt nyilván egy fantasyba illő varázserőnek gondolják, hiszen ki lenne képes egyetlen pillanat alatt regenerálódni egy halálos sérülés után? Ebben a formában valóban egy olyan...
Az újévi fogadalmak varázslatos teremtőereje
Már csak kettőt kell aludni, és újra elérkezik a nagy újévi fogadalmak ideje. Persze ezt a szokást sokan értelmetlen időpocsékolásnak látják, és sokkal inkább a bulizásra helyezik a hangsúlyt. Pedig ha jobban a dolgok mögé nézünk, láthatjuk, hogy mennyire meghatározó szerepe van az új évre kitűzött céloknak.
Keljünk át a szakadékon!
Múlt héten arról írtam, mit tehetünk egészségünk megőrzéséért az őszi és téli időszakban testi szinten. Most egy kicsivel tovább lépve rátérünk a lelki egyensúlyra, ami szintén nagyon fontos ahhoz, hogy elkerüljük a betegségeket.
Vess véget a disztópiának!
A legelső blogcikkemben azt a létsíkot mutattam be, ahol a Kianit Szövetség főhadiszállása található. Roanaa szigetét igazán gyönyörű és különleges világnak, már-már utópiának képzeltem el. De vajon mi a helyzet akkor, amikor az ember ennek a szöges ellentétében...