Oldal kiválasztása

Terítéken a vegán farkasemberek

0 hozzászólás

Írta: Nora Halliwell

2021.11.13.

Ha minden a tervek szerint halad, jövő tavasszal kézbe vehetitek a Boszorkányúr-sorozat második részét, a Farkasok birodalmát. Addig is hangolódásként megosztok veletek egy fun factet a történettel kapcsolatban. Néhányan már tudjátok rólam, hogy vegán vagyok. Ez persze önmagában még nem annyira döbbenetes. Ám arra, hogy a meggyőződésem és az étkezési szokásaim átszivárogtak a Boszorkányúr- multiverzumba, és az olvasás során bele fogtok botlani növényi étrenden élő, állati eredetű használati tárgyakkal soha nem találkozó farkasemberekbe, valószínűleg felkapjátok a fejeteket.

Fotó: Pixabay, Wikilmages

Hogy a manóba férnek össze a farkasemberek a növényi étrenddel?

Természetesen az írót érő hatások egyúttal a történetet is erőteljesen befolyásolják. Én éppen akkor kezdtem el komolyan foglalkozni a vegánsággal, amikor a Farkasok birodalmát írtam. A The Game Changerst pedig pontosan akkor láttam, amikor éppen a legerősebb farkasklánt alkottam meg. Rengeteg inspirációt merítettem James Cameron dokumetumfilmjéből és Ori Hofmekler Harcosok étrendje című könyvéből is. Így ennek a kissé kívülálló farkasklánnak a tagjai hús helyett „főtt rőtlencsével töltött Forrás-gyalulta tököt”, „velőrózsaragut” és „rakott kolompért” fogyasztanak. Legbőségesebb étkezésükre pedig este kerül sor, a kemény munka és edzés után, miután aznapra már „megvívták a csatáikat”, és kipihenhetik magukat.

Fotó: Unsplash, Roam in Color

Roanaa szigeti béketányér

A Kianit Szövetségből érkező varázslónők és mágusok, akik találkoznak ennek a bizonyos renegát farkasklánnak a tagjaival, eleinte csodálkoznak a számukra különc életmódon, ám hamar rákapnak az ízére. Már Roanaa szigetét is utópisztikus helynek igyekeztem megalkotni, ahol a novíciák és novíciusok nem csak a kiképzésüket töltik, hanem gyógyulnak és erőt gyűjtenek, ha arra van szükség. Ez a paradicsomi béke szigete olyannyira mentes az erőszaktól, hogy nincsenek rajta a húsukért tartott haszonállatok sem.

Fotó: Pixabay, ELG21

Ennek ellenére Silvanus magiszter nem akarja megfosztani tanítványait a korábban megszokott ételektől. A szarvasmarhák, disznók, csirkék, pulykák, kacsák és halak társállatként, szabadon legelve, kapirgálva és úszva élnek Roanaa szigetén. Csupán egyszer, a kezdet kezdetén kértek tőlük a mágusok néhány cseppnyi mézet, egy korty tejet, egyetlen tojást, és az engedélyt arra, hogy mágiával finoman kiemeljenek néhány rostot a testükből, amelyet az állatok lelke meg is adott nekik. Azóta a segédek gondoskodnak róluk, és egy bonyolult varázsitallal folyamatosan szaporítják az értékes adományokat. A Kianit Szövetség tagjai ilyen kíméletes módon jutnak hozzá a tehát a mágikus „szintetikus” húshoz, sajthoz, túróhoz és tojáshoz.

Worennasi hétköznapok

A Farkasok birodalma egy Worennas nevű országban játszódik, ami kultúrájában leginkább a kora középkorhoz, illetve az óír és a kelta hagyományokhoz áll közel. Így tehát az ország nagy részében szokás húst és állati eredetű ételeket fogyasztani. Ám a korabeli viszonyokhoz hűen a Worennasbeli parasztcsaládoknál is csak ritkán, vasárnapokon és ünnepnapokon kerül hús az asztalra, fő táplálékuk pedig a gabona.

Fotó: Pixabay, FotoshopTofs

Vadászat

A Farkasok birodalma zord és kemény világában megjelenik a vadászat is. Ám csupán az Árny szolgálatában álló Fekete farkasklánok gyilkolnak válogatás nélkül, szórakozásból. Azok, akik a Fény oldalán állnak, általában csak vándorlás közben vadásznak, amikor élelemre van szükségük. Emellett már rögtön a történet elején felmerül egy különleges eset. Az egyik főhős, Christopher minden hónapban elejt egy órszarvast. Ám mindezt azért teszi, hogy az őt befogadó Fehér farkasklán tagjai holdtöltekor megőrizhessék emberi tudatukat, és ne támadjanak rá senkire.

Fotó: Pixabay, shrikeshmaster

Iratkozz fel hírlevélre!

Tetszett a cikk? Ha szeretnél még hasonlókat olvasni, iratkozz fel hírlevélre! A feliratkozáshoz el kell fogadnod az adatkezelési tájékoztatót!

Hasonló bejegyzések

Mesteri archetípusok a Kianit Szövetségben XI. – Bölcs Bolond

Mesteri archetípusok a Kianit Szövetségben XI. – Bölcs Bolond

A levegő jegyek sorát a Vízöntő zárja. Közös vonásuk a Bakkal, hogy mindketten sok időt töltenek a fejükben, a gondolataik erődítményébe zárkózva. Ám a konzervatív, tekintélytisztelő Bakkal ellentétben a Vízöntő igazi forradalmár. Ezt a fejlődési utat járta be Oneiros Seditiosus magiszter, a térkapunyitás és az idegen létsíkok mestere is.

Mesteri archetípusok a Kianit Szövetségben X. – Remete

Mesteri archetípusok a Kianit Szövetségben X. – Remete

A harmadik földjegy a Bak. A Nyilashoz hasonlóan ezt a minőséget is csábítja a hierarchia újabb és újabb lépcsőfokainak megmászása. Ám a Bakot a spiritualitás és az elvont igazságok helyett sokkal inkább a munka és a karrier gyakorlatközpontú világában megszerezhető...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük