A tüzes jegyek sorát a Nyilas zárja. A melankolikus, folyton a mélységet kutató, lényeglátó Skorpióval ellentétben ez a minőség teljesen másként, csak felfelé tekintve és a magasabb igazságokat keresve szemléli a világot. Lucius Sensus magiszter, a filozófia mestere méltó képviselője a Nyilasnak.

Míg a Kos esetében a fizikai erő szintjén, az Oroszlánnál pedig egyfajta karizmatikus, vezetői lelkületként mutatja meg magát a tűzenergia, a Nyilasnál ez inkább szellemi szinten érződik. Olthatatlan kíváncsisággal szívja magába a tudást, és ha egy eszme valóban fellobbantotta benne a szenvedély lángját, a végsőkig képes védelmezni azt. Csakúgy mint azokat, akik igazságtalanságnak esnek áldozatul. Folyton azon jár az esze, hogyan lehetne jobb világot teremteni, és elszántan igyekszik terveit a gyakorlatban is megvalósítani. Nem meglepő tehát, hogy a Nyilas archetípusa a Pap.

Fennhéjázó okoskodó

A legalacsonyabb szinten a Nyilas még csak intellektuálisan kíváncsi és nagyképűen oktatni vágyó. Ráadásul azt hiszi, hogy a társadalmi rangok együtt járnak a lelki minőségi kiválósággal. Még nem rendelkezik kellő szellemi tisztánlátással, így az embereket nem a valódi belső értékük szerint ítéli meg, hanem a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye szerint.

Mohón, válogatás nélkül habzsolja az információkat és gyakran az életörömöket is. Ráadásul mások megtévesztése által jut hatalomhoz, amit saját önző érdekeinek megfelelően használ fel. Valódi szellemi és erkölcsi értékek nélkül, érdemtelenül törekszik elismerések bezsebelésére. Ilyenek azok az egyetemi oktatók, szellemi vezetők vagy politikusok, akik kitartó (de nem feltétlenül becsületes) munkával felküzdötték magukat az elérhető legmagasabb pozícióba, és csupán a rangjuk miatt elvárják a tiszteletet. A Nyilas számára a legnagyobb feladatot mohóságának uralása jelenti, vagyis a saját arany középútjának megtalálása.

Rafinált politikus

A Nyilas a középső szinten még mindig gőgös, így önhitten halad a szellemi megismerés útján. Azt hiszi, a presztízs és tudás adta fölény automatikusan jár neki. Fennhéjázó nagyképűsége miatt a világ „nemes” megváltoztatását úgy képzeli, hogy tulajdonképpen minden a saját kedve szerint formál. Tudja, hogy a társadalomban bizonyos dolgok radikális változtatásra szorulnak, de ezt csupán a rendszer és a törvényes keretek átalakításán keresztül képzeli megvalósíthatónak. Továbbra is igényli az állandó kihívásokat és szellemi-mentális stimulációkat, csakhogy nem valódi fejlődése hajtja, hanem többnyire elméjének öncélú kíváncsisága. Minden feladatot elvállal, megpróbál mindenkin segíteni, és nagyon gyakran képes a megbocsátásra, ha ez nem érinti filozófiai eszményeit vagy vallási ideálját. Ugyanakkor annyira el van foglalva nagyszabású terveivel és nemesnek hitt feladataival, hogy nem is vesz tudomást a hétköznapi élet részleteiről. Elvont szemlélete miatt csak hatalmas távlatokban tud gondolkodni és folyton a nagy holisztikus összefüggéseket keresi.

Megvilágosult pap

A legfelsőbb önmegvalósítási szinten a Nyilas már megtapasztalja a bölcsesség élményét, így ő az, aki szellemi fénnyé (fáklya hordozóvá) tud válni mások számára. Az Igazság már nem a törvényt hanem sokkal inkább a belső Igazságot jelenti számára, és a Földi jog helyett az Égi moralitást képviseli. Ő már tisztában van azzal, hogy csak az igazi spiritualitás képes átívelni azt a szakadékot, ami ember és Isten között ősidők óta létezik.

Lucius Sensus magiszter

Mivel a létsíkokon általában az emberek vannak többségben, a mesterek nagy része is ehhez a fajhoz tartozik. Lucius Sensus magiszter az egyik kivétel, aki kentaurok közül származik. Keresztneve a Lucifer, vagyis Fényhozó névből ered, mellékneve a Sensus pedig érzéket jelent.

A fiatal Lucius a csordájában élve hamar megtanulta, hogy az emberek ostobák és kapzsik, épp ezért semmi esetre sem szabad megbízni. Sőt, mivel a kentaurok más fajoknál jóval magasabb szintű értelmi képességekkel rendelkeztek, velük sem nagyon keveredtek, magukba fordulva élték mindennapjaikat. Ám a csordán belül rendkívül szoros volt az összetartás, és mindig egymás segítségére siettek, ha szükség volt rá.

Lucius boldogan élt a csordájában, és igazán büszke volt rá, hogy kentaurnak született. Ugyanakkor a belé nevelt előítéletek ellenére érezte, hogy valami hiányzik neki, és az ő Sorsa nem az, hogy az övéi között öregedjen meg.

Egy napon Lucius csapdába lépett, és eltörte a lábát. Három napja vergődött elveszve, sebesülten, étlen-szomjan, amikor a Kianit Szövetség mesterei – akik éppen érte jöttek –, rátaláltak. Miközben a gyógyítók gondosan ápolták őt Roanaa szigetén, a fiatal kentaur gyorsan megszabadult régi, cseppet sem hízelgő nézeteiről az emberekkel kapcsolatban. Miután pedig ismét lábra állt, lelkesen vetette bele magát az új életbe és kíváncsi elmével fogadta az új tanításokat. A kentaurok évezredes ismereteit a mestereitől kapott tudással és a küldetései során szerzett tapasztalatokkal vegyítve Lucius lassanként a Kianit Szövetség egyik legbölcsebb tagjává vált, aki ezer örömmel örökítette tovább a felhalmozott szellemi kincseket. Silvanus magiszter éppen ezért őt találta legalkalmasabbnak arra, hogy a filozófia mestere legyen.