Végre színre lép a víz elem első képviselője, a Rák is. Az intellektuális, extrovertált Ikrekhez képest ez a csillagjegy egy egészen más, sokkal inkább érzelemközpontú és befelé forduló minőséget jelenít meg. A Kianit Szövetségben a Rák archetípust a gyógyítás mestere, Artemesia Patientia magisztra képviseli.
A Rák rendkívül érzékeny és fogékony a környezetében élők érzelmeire. Ahogy egy tomboló vihar, egy sebesen száguldó hajó, vagy akár egy csak egy tükörsima felszínű tóba dobott kavics képes hullámokat kelteni, úgy veszi át a Rák mások rezgéseit. Ez az extrém empátia hasznos lehet, ha a Rákhoz társított archetípus, vagyis az Anya megélésről van szó. Ugyanakkor egyben kimerítő is, hiszen a Rák mindent a lelkére vesz, nem képes megvonni a határait, és külső szemlélőként tekinteni mások „csomagjára”.
Szimbionta
Ezen az alacsony tudatszinten a Rák mottója az lehetne, hogy: „mások hátán előre”. Az egyik legnagyobb problémát a kezdeményezés és a bátor cselekvés hiánya jelenti. A másik gond az emocionális ragaszkodás, így ami érzelmileg megérintette, azt nem is igazán tudja elengedni. Alapvetően erős igénye van a lelki biztonságra és a meleg családi atmoszférára. Csakhogy minél inkább visszahúzódik ebbe a komfortzónába, annál inkább vágyódik is a szabadság után, ezt az ambivalenciát pedig sokszor gyerekes álmodozással oldja fel. Ebben az állapotában a Rák úgy igyekszik előre jutni és érvényesülni, hogy másokra hárítja a felelősséget. Ha pedig ez a taktika nem válik be, akkor közvetetten próbálja a környezetét befolyásolni: emocionálisan manipulálni vagy szegény én szerepet játszva, önmagát sajnáltatni. Így igyekszik bűntudatot kelteni másokban és ezzel eredményeket kicsikarni. Ezt a mintát hozzák például azok a fiatal felnőttek, akik kényelmi szempontból, esetleg félelemből nem akarják elhagyni a családi fészket vagy kilépni a munka világába. De azok a szülők is a Rák archetípusának alacsonyabb szintjét képviselik, akik nem engedik, hogy gyermekeik leváljanak róluk és önálló életet kezdjenek, amikor elérkezik az ideje.
Meghátráló
Ezen a tudatossági szinten a Rák még mindig aggódó, félénk, túlzottan alkalmazkodó, nagyon érzékeny és sértődékeny. Az óvatos kivárás a legfőbb túlélési taktikája. Ezért nem is megy bele semmilyen kockázatos vállalásba, és elkerüli a konfliktust. Ha akadályba ütközik, inkább meghátrál, elrejtőzik és álmodozva merül a múltjába. Továbbra is fél a kezdeményezéstől, a hangulati ingadozás, befolyásolhatóság és önsajnálat jellemzi, ami erősen gátolja a felelősségteljes önérvényesítést. Egyfelől nagyon próbál megfelelni a külvilág elvárásainak, a tekintélyszemély normáinak, másfelől nem akar még önmagáért sem felelősséget vállalni.
Együttérző-empata
Ezen a fejlett tudatszinten már az empatikus gondoskodás és együttérzés jellemzi a Rákot. Tudja, hogy valamilyen módon – akár a meleg otthon megteremtésével, akár gyógyítóként – törődnie kell az embertársaival. Intuitíven érzi, hogy életfeladata a magasabb rendű érzelmek teljes megélése. Ezen a szinten nem csak saját élete felett képes végre kézbe venni az irányítást, de nemesebb feladatokat is felvállal, amivel másokon segíthet. Ráadásul ehhez már minden eszköz a rendelkezésére áll, hiszen meglehetősen erős beleérző-intuitív képessége, vagyis kellően fejlett a hatodik érzéke.
Artemesia Patientia magisztra
A Rákhoz elérkezve helyre áll az eddigi fordított szerep a maszkulin és feminin minőségek kifejezése között. Az Anya archetípusát egy idős magisztra, Artemesia Patientia testesíti meg.
Artemesia valójában nem rendelkezik mágikus képességekkel. Így tehát örökre beírta a nevét a Kianit Szövetség történetébe azzal, hogy alvó emberként magisztrává válhatott. Hogy ez hogyan lehetséges? Természetesen önzetlenségének és a legtisztább minőségben megélt gondoskodó ösztönének köszönheti a megtiszteltetést. Mellékneve, a Patientia, amely türelmet jelent, utal a magisztra legnagyobb erősségére, vagyis a végtelen szeretet és gondoskodás képességére.
Amikor Artemesia lányát, Oliviát kiválasztották arra, hogy a Kianit Szövetség tagja legyen, az asszony is vele tartott Ronaa szigetére. Friss özvegyként senki és semmi nem kötötte már őt a világhoz, ahol született, ezért úgy döntött, élete további részét Olivia és a Kianit Szövetség támogatásának szánja.
Miközben Olivia a tanulmányait végezte, majd az igézők közé állva nekivágott a különböző világoknak, Artemesia dajkaként a Kianit Szövetség tagjainak gyermekeire vigyázott, emellett beleásta magát a gyógyítás anyagi és anyagon túli ágazataiba. Végül olyannyira mesterévé vált a témának, hogy Silvanus magiszter magisztrává emelte őt, és rábízta az általa évek alatt összegyűjtött tudás továbbadását. Artemesia élete tehát tökéletes példa arra, hogy az is naggyá válhat, aki „csupán” megteremti a békés hátországot mások számára.
Forräs: Chiron Astrologos
0 hozzászólás